5. nap (Vendégek és Céglátogatás)
Korábbi és jelenlegi hallgatóink számolnak be arról, hogyan élték meg lányként az egyetemi éveiket, illetve hogyan érvényesülnek a végzés után informatikusként a nagybetűs életben. Emellett ellátogatunk egy informatikai vállalkozáshoz is, ahol belülről is megismerhetitek, hogyan működik egy valódi IT-cég, milyen projekteken dolgoznak a szakemberek, és milyen lehetőségek várnak rátok a pályán.
Az eddigi utam nem kimondottan tekinthető szokványosnak, ugyanis nagyon széles spektrumban alakultak a dolgaim általános iskolától gimnáziumig. Volt itt napi két edzéstől kezdve, matek- és történelemversenyeken át, versíró pályázatig minden. Az adrenalin éltetett, a jó eredmények pedig nagyon jót tettek az önbizalmamnak. Az viszont mindig fix volt, hogy mindenki más hivatást képzelt el nekem. Habár sok minden megmozgatott, körülbelül az általános iskola óta egyértelmű volt, hogy informatikus szeretnék lenni. Olyan szakmát szerettem volna, ami foglalkozik matematikával, de sok határterülete van, családot lehet mellette vállalni, és piacképes is mindezek mellett. 2023-ban el is kezdtem az egyetemet, a feketelevesre pedig körülbelül az első órámig kellett csak várni. Bekerültem az addigi 30 helyett 300 jópofa közé, porszem lettem az óriási gépezetben, beszűkült a világom. Hiába voltak amúgy jó jegyeim, az addigi életvitelem ellehetetlenedett, kétségbeestem. Ha Édesapám nincs, lehet, az egészet itt hagyom, de ő rövidre zárta a kérdést azzal, hogy el lehet dönteni, hogy megoldani akarom a problémát vagy keseregni rajta? Meg akartam oldani, és ezért mindent meg is tettem. Érdekes dolog aerobik közben palacsintát sütni és programozni, de mondjuk inkább egzotikus köredzésnek, mert én valahogy így éltem meg menet közben. Ezután mondhatni, megérkezett a tündérmesei fordulat. Jöttek sorban az olyan gyakorlatvezetők és előadók, akik miatt szerettem órára járni, azok a tantárgyak, amik érdekesebbek voltak a számomra, azok az emberek, akikkel megtaláltam a közös hangot, sőt még párt is innen választottam magamnak, majd szépen lassan a sikerélmény is jött utánuk. Olyannyira, hogy már egy éve a Számítógépes Optimalizálás Tanszék demonstrátoraként magam is tartok gyakorlatokat, a legutóbbi félévben pedig TDK-helyezésem is lett, és nem mellesleg újra kinyílt a kis világom. Szeretnek engem az egyetemen, így már könnyű ügyesnek és motiváltnak lenni a folyamatos nehézségek ellenére is, és visszagondolva kellett a mélypont, hogy ezt tudjam is megfelelően értékelni. |
 Vörös Vivien vagyok, jelenleg az egyetem Szoftverfejlesztés tanszékén dolgozom, de nem is olyan régen még én is hallgatóként ültem az előadásokon. Programtervező informatikusként kezdtem a tanulmányaimat, és ezen az úton mentem tovább a mesterképzésben is. Már az alapképzés alatt lehetőséget kaptam arra, hogy bekapcsolódjak a tanszék munkájába, és azóta is itt vagyok. Nagyon jó érzés egy olyan közösséghez tartozni, ahol nemcsak tanulni lehet, hanem fejlődni, kérdezni, közösen gondolkodni és új dolgokat létrehozni is. |
Az elmúlt években az egyetemi tanulmányaim mellett számos közösségépítő programban vettem részt. Kezdetben csak résztvevőként voltam jelen, mostanra azonban már szervezőként is aktívan szerepet vállalok. Ezek az elfoglaltságok a hétköznapjaim színes és örömteli részét képezik, lehetőséget adva arra, hogy kibontakoztassam kreativitásomat és szervezői ambícióimat. A gyermekek iránti szeretetem igazán a keresztlányom révén teljesedett ki, aki fontos szereplője lett a mindennapjaimnak – a futás és a főzés mellett. Ha tehetem, a szabadidőmet legszívesebben a természetben töltöm. |
Érdekes, hogy hogyan vezetett idáig az utam, hiszen soha nem terveztem, hogy informatikus legyek. Gyermekkoromtól kezdve orvos szerettem volna lenni, segíteni akartam a beteg gyerekeken. Ennek megfelelően gimnáziumban biológia tagozatos voltam, bár magát a biológiát már akkor sem szerettem igazán, a matek faktot sokkal jobban éltem. Végül egyetemre molekuláris bionika szakra jöttem az SZTE-re, ami kicsit vegyítette a dolgokat: kicsi kémia, biosz, matek, info, fizika… Nem is sejtettem, hogy mennyire kemény dolog ennyi mindenben elmélyülni, de amellett, hogy nem volt egyszerű, segített rájönni, hogy engem mi érdekel: utálom a bioszt, viszont ez a programozás dolog… ez nagyon bejött: szerettem, hogy logikus gondolkodással lehet teremteni valami “újat”. Aztán mesterre már majdnem egyenes volt az utam: néhány pótló tárgy elvégzésével volt lehetőségem programtervező informatikus mesterképzést végezni. A diplomamunkához végzett kutatás alatt kaptam olyan löketet és inspirációt, ami végül a doktori képzésig vitt és itt is tartott az egyetemen. |
Gazd Az ide vezető út viszont korántsem volt egyenes. Mindig is jó voltam matekból és szerettem is, középiskolában matekos osztályba jártam. De nem láttam benne elég kihívást, így a kosárlabda került a központba. Olyannyira, hogy a TF-re készültem edzőnek. Sajnos, (vagy épp ellenkezőleg?) két egymást követő bokaszalag-szakadás kerékbe törte a kosaras pályafutásomat. Céltalan lettem, kerestem hát egy szakot, ahova felvételi nélkül bejuthatok. Szerencsére az Arany Dániel matekversenyes eredményem a közgáz prog. mat-ra pont jó volt. Az egyetem első pár éve csak eltelt velem, de később rájöttem, hogy én ebben jó vagyok, akár energiát is fektethetnék bele. Innen már kis lejtőkkel ívelt a pályám felfelé, és azt hiszem, pont a legjobb útra keveredtem. TDK, OTDK, doktoranduszság Szegeden, aztán Almeríában, a tengerparton. Ott vagy kutattam, vagy szörffel, kosarazással, néha úszással, kirándulással töltöttem az időm. Arany életem volt. Aztán megvédtem a doktorimat, majd hazajöttem, és jöhetett a család: házasság, gyerekek. Három. Na, gyerekekkel már nem olyan könnyű kutatni. De azért megoldható, csak kicsit több szervezést igényel… és egy-két tettre kész nagymamát. Voltunk például családostul vendégkutatni Sevillában. Szuper volt. Persze anyukám nélkül nem lett volna az, ezért (is) nagyon hálás vagyok neki. |
Dervaderics Zita vagyok, idén végeztem programtervező informatikus BSc szakon, jövő szeptembertől pedig ugyanezen szak MSc képzésén folytatom a tanulmányaimat.
Juhász Katalin Szimonetta vagyok, gazdaságinformatikus BSc hallgató. Gyermekkoromban leginkább a pedagógia világa vonzott, és mindig is vágytam arra, hogy gyerekekkel foglalkozhassak. Bár informatikai középiskolába jártam, az érettségi évében mégis a gyógypedagógia szakot jelöltem meg első helyen — annak ellenére, hogy a matematika és az informatika álltak hozzám a legközelebb. A sikeres felvételi után, a technikusi oklevél megszerzését követően mégis úgy döntöttem, az informatika területén szeretném folytatni az utam. Ez talán az egyik legjobb döntésem volt.
Gyulainé Csókás Eszter vagyok, tanársegéd a Számítógépes Optimalizálási Tanszéken, ahol még a doktori fokozat megszerzésén is ügyködöm. 
ag-Tóth Boglárka vagyok, tudományos főmunkatárs a Számítógépes Optimalizálás tanszéken. Szerencsés vagyok, számos publikációt és díjat tudhatok magaménak, és ezt szerzőtársaimnak valamint családomnak köszönhetem. Na jó, én is tettem érte ezt-azt, és akár sikeresnek is mondhatnám magam.