Skip to main content

5. nap (Vendégek és Céglátogatás)

Korábbi és jelenlegi hallgatóink számolnak be arról, hogyan élték meg lányként az egyetemi éveiket, illetve hogyan érvényesülnek a végzés után informatikusként a nagybetűs életben. Emellett ellátogatunk egy informatikai vállalkozáshoz is, ahol belülről is megismerhetitek, hogyan működik egy valódi IT-cég, milyen projekteken dolgoznak a szakemberek, és milyen lehetőségek várnak rátok a pályán. 
 

Németh Ágnes Sára vagyok, PhD hallgató, a Műszaki Informatika Tanszéken. Villamosmérnökként kezdtem az utamat, ahol hamar megszerettem a programozást, ezért döntöttem úgy, hogy mérnökinformatikus MSc képzésen folytatom. Itt már a diplomamunka elkészítése során bekerültem a légzésélettani kutatócsoportba. Azóta is egy olyan mérőrendszer jelfeldolgozásával foglalkozom, ami a légzőrendszert elemzi. Ez tökéletesen ötvözi mindazt, ami igazán érdekel: a rendszer működésének megértése, a jelfeldolgozás és a gépi tanulás.

Miért maradtam az egyetemen? Mert élvezem a kutatást, érdekes és változatos feladatokon dolgozhatok, és sok lehetőséget kapok arra, hogy kipróbáljam az ötleteimet. Emellett már a BSc második évétől demonstrátorkodom, az oktatás is közel áll hozzám – jó érzés a másik oldalról is részese lenni az egyetemi életnek.

2022-ben egy nyarat a Vanderbilt Egyetemen (USA) töltöttem egy nyári kutatóprogramban. Ez az élmény hatalmas lendületet adott. Nagyon inspiráló volt látni, hogy a diákok mennyire érdeklődőek és motiváltak és kíváncsiak.

A szabadidőmben szeretek társasozni, új receptekkel kísérletezni a konyhában, és persze sokat játszom a kiskutyámmal, aki igazi energiabomba.

Toldi Dorottya vagyok, másodéves duális gazdaságinformatikus alapszakos hallgató.

Régen mindig a matek volt a kedvenc tantárgyam - szerettem benne a logikát, a rendszert, meg azt az érzést, amikor végre kijön egy szép, kerek szám. Szép lassacskán innen vezetett az utam az informatikához. Habár az egyetem előtt a programozás tudásom nem sokkal haladta meg azt a szintet, hogy meg tudtam jeleníteni a képernyőn azt, hogy "Hello World!", valahogy mégis sikerült eljutnom a negyedik félév végéig. Nem mindig volt könnyű, de azt biztosan megtanultam, hogy még teljesen kezdőként is bele lehet rázódni a dolgokba, csak egy kis kitartás kell hozzá.

A harmadik félévem után úgy döntöttem, hogy á nem volt nekem elég nehéz magában az egyetem, és elkezdtem dolgozni is a duális képzés keretében. Így már azt is megtapasztalhattam, milyen érzés egyszerre lenni egyetemista és „rendes dolgozó”. Spoiler: nem könnyű, de minden nehézség mellett rengeteget tanulok belőle - nem csak szakmailag, hanem emberileg is.

Ha épp nem a gép előtt ülök, akkor valószínűleg valamilyen új recepttel kísérletezem a konyhában - a főzés egy jó sorozat társaságában nálam a kikapcsolódás egyik legjobb formája.

Vörös Vivien vagyok, jelenleg az egyetem Szoftverfejlesztés tanszékén dolgozom, de nem is olyan régen még én is hallgatóként ültem az előadásokon. Programtervező informatikusként kezdtem a tanulmányaimat, és ezen az úton mentem tovább a mesterképzésben is. Már az alapképzés alatt lehetőséget kaptam arra, hogy bekapcsolódjak a tanszék munkájába, és azóta is itt vagyok. Nagyon jó érzés egy olyan közösséghez tartozni, ahol nemcsak tanulni lehet, hanem fejlődni, kérdezni, közösen gondolkodni és új dolgokat létrehozni is.

A számítógépek világa már gyerekkorom óta érdekel. Először, mint sokaknál, nálam is a játékok hozták meg az érdeklődést – imádtam elmerülni azokban a világokban, amiket mások terveztek. Később egyre jobban foglalkoztatott, hogy hogyan is működik mindez a háttérben. A gimnázium végére már biztos voltam benne, hogy informatikával szeretnék foglalkozni, és ezt a döntést azóta sem bántam meg.

Az évek során különösen elkezdtek érdekelni az informatikai biztonsággal kapcsolatos kérdések – például hogyan lehet megvédeni a rendszereket, adatokat, és embereket az online térben. Ez egy olyan terület, ami nemcsak technikailag izgalmas, hanem nagyon is aktuális és fontos is a mai világban.

Szabadidőmben szeretek társasjátékozni, varrni, vagy számítógépes játékokkal játszani – ezek kikapcsolnak, feltöltenek, és néha még inspirációt is adnak a munkámhoz.

 

Juhász Katalin Szimonetta vagyok, gazdaságinformatikus BSc hallgató. Gyermekkoromban leginkább a pedagógia világa vonzott, és mindig is vágytam arra, hogy gyerekekkel foglalkozhassak. Bár informatikai középiskolába jártam, az érettségi évében mégis a gyógypedagógia szakot jelöltem meg első helyen — annak ellenére, hogy a matematika és az informatika álltak hozzám a legközelebb. A sikeres felvételi után, a technikusi oklevél megszerzését követően mégis úgy döntöttem, az informatika területén szeretném folytatni az utam. Ez talán az egyik legjobb döntésem volt.

Az elmúlt években az egyetemi tanulmányaim mellett számos közösségépítő programban vettem részt. Kezdetben csak résztvevőként voltam jelen, mostanra azonban már szervezőként is aktívan szerepet vállalok. Ezek az elfoglaltságok a hétköznapjaim színes és örömteli részét képezik, lehetőséget adva arra, hogy kibontakoztassam kreativitásomat és szervezői ambícióimat.

A gyermekek iránti szeretetem igazán a keresztlányom révén teljesedett ki, aki fontos szereplője lett a mindennapjaimnak – a futás és a főzés mellett. Ha tehetem, a szabadidőmet legszívesebben a természetben töltöm.

Gyulainé Csókás Eszter vagyok, tanársegéd a Számítógépes Optimalizálási Tanszéken, ahol még a doktori fokozat megszerzésén is ügyködöm. 

Érdekes, hogy hogyan vezetett idáig az utam, hiszen soha nem terveztem, hogy informatikus legyek. Gyermekkoromtól kezdve orvos szerettem volna lenni, segíteni akartam a beteg gyerekeken. Ennek megfelelően gimnáziumban biológia tagozatos voltam, bár magát a biológiát már akkor sem szerettem igazán, a matek faktot sokkal jobban éltem. Végül egyetemre molekuláris bionika szakra jöttem az SZTE-re, ami kicsit vegyítette a dolgokat: kicsi kémia, biosz, matek, info, fizika… Nem is sejtettem, hogy mennyire kemény dolog ennyi mindenben elmélyülni, de amellett, hogy nem volt egyszerű, segített rájönni, hogy engem mi érdekel: utálom a bioszt, viszont ez a programozás dolog… ez nagyon bejött: szerettem, hogy logikus gondolkodással lehet teremteni valami “újat”. Aztán mesterre már majdnem egyenes volt az utam: néhány pótló tárgy elvégzésével volt lehetőségem programtervező informatikus mesterképzést végezni. A diplomamunkához végzett kutatás alatt kaptam olyan löketet és inspirációt, ami végül a doktori képzésig vitt és itt is tartott az egyetemen.

Gazdag-Tóth Boglárka vagyok, tudományos főmunkatárs a Számítógépes Optimalizálás tanszéken. Szerencsés vagyok, számos publikációt és díjat tudhatok magaménak, és ezt szerzőtársaimnak valamint családomnak köszönhetem. Na jó, én is tettem érte ezt-azt, és akár sikeresnek is mondhatnám magam.

Az ide vezető út viszont korántsem volt egyenes. Mindig is jó voltam matekból és szerettem is, középiskolában matekos osztályba jártam. De nem láttam benne elég kihívást, így a kosárlabda került a központba. Olyannyira, hogy a TF-re készültem edzőnek. Sajnos, (vagy épp ellenkezőleg?) két egymást követő bokaszalag-szakadás kerékbe törte a kosaras pályafutásomat. Céltalan lettem, kerestem hát egy szakot, ahova felvételi nélkül bejuthatok. Szerencsére az Arany Dániel matekversenyes eredményem a közgáz prog. mat-ra pont jó volt. Az egyetem első pár éve csak eltelt velem, de később rájöttem, hogy én ebben jó vagyok, akár energiát is fektethetnék bele. Innen már kis lejtőkkel ívelt a pályám felfelé, és azt hiszem, pont a legjobb útra keveredtem. TDK, OTDK, doktoranduszság Szegeden, aztán Almeríában, a tengerparton. Ott vagy kutattam, vagy szörffel, kosarazással, néha úszással, kirándulással töltöttem az időm. Arany életem volt. Aztán megvédtem a doktorimat, majd hazajöttem, és jöhetett a család: házasság, gyerekek. Három. Na, gyerekekkel már nem olyan könnyű kutatni. De azért megoldható, csak kicsit több szervezést igényel… és egy-két tettre kész nagymamát. Voltunk például családostul vendégkutatni Sevillában. Szuper volt. Persze anyukám nélkül nem lett volna az, ezért (is) nagyon hálás vagyok neki.